Meghívást kaptunk a Megvalositó Napok szakértői interjúira

Többek között cégvezetőnk Fazakas László és korábbi társa, barátja Damjanovich Nebojsa is elmesélik történetüket sikereikkel, kudarcaikkal és mások számára is hasznos tapasztalataikkal az elmúlt kb. 20 évükről.

Szót ejtenek cégalapításról, cégstruktúrákról és azok felépítésének tapasztalatáról, emberi kapcsolataikról társaikkal, kollégáikkal. Beszélnek céges és magánjellegű sikereikről és a hozzá vezető lépésekről. Nem hagyják ki a nehézségeket, sőt a kudarcaikat sem. Külön kitérnek a különböző korszakokban szükségesnek bizonyult újrakezdésre és az akkori gondolkodásmódjukra. László megosztja, hogy kiktől tanult eddigi élete során és hogy milyen élettapasztalatok segítették oda, ahol most tart. Kitér arra, hogy döntései hogyan befolyásolták szakmai karrierjét és hogy most mit tart fontosnak munkájában.

Nagyon érdekes beszélgetéseket láthatunk, hallgathatunk, melyben az interjú készítője nem sokat teketóriázik, mindenbe belekérdez, ami Őt és mindenki mást is foglalkoztat.

További információ, regisztráció:

https://megvalositonapok.hu/ingyen-regisztracio