Arcus – új divízókkal

Az Arcus Interactive Group változásokkal kezdte az őszt, ugyanis új arculattal és megújult üzleti stratégiával indított szeptemberben. Az interaktív ügynökség Arcus Comm, Arcus Media, Arcus Tech és Arcus Search néven négy új divíziót hozott létre, az egyik élére a Magyar Telekomtól (MT) érkezett szakember.

Megújult arculattal és új honlappal jelentkezett szeptemberben az Arcus, amely a frissítést házon belül intézte. A két évvel ezelőtt alapított ügynökség az új üzletági stratégia részeként több divíziót hozott létre.

Az Arcus Tech néven létrejött interaktív technológiai megoldásszállító divízió a többi üzletággal együttműködésben, és önálló projektekben is végez fejlesztéseket, élére pedig a Magyar Telekom áprilisban távozott médiakapcsolati vezetője, Galambos Viktor érkezett. 

Az Arcus Csoporthoz tavaly ősszel csatlakozott a keresőmarketingre szakosodott Arcanian Consulting, amely a cég arculatváltásával egyidőben nevet váltott, és a jövőben Arcus Search néven folytatja tevékenységét. A divíziót Fazakas László, az elődcég Arcanian volt ügyvezető igazgatója vezeti. 

Az interaktív marketinggel foglalkozó Arcus Comm feladataiért Szénási Zoltán, a cég egyik alapítója felel. A negyedik üzletágnak pedig online médiavásárlás a feladata, az Arcus Media vezetője Grégász Zsolt, aki korábban is médiaigazgatói pozíciót töltött be a csoportnál.

Forrás: Kreativ Online

http://kreativ.hu/cegek_es_piacok/cikk/arcus___uj_divizokkal

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük